Boldog Karácsonyt!!!

Boldog Karácsonyt, Kellemes Ünnepeket, és csodás Újévet kívánok minden kedves olvasómnak, és esetlegesen idetévedőnek!!! Mindenki élvezze a szünetet, amíg tart, és készüljön fel 2014-re! :)

 

Ez most így sikerült...

Sziasztok! Remélem, hogy mindenkinek kellemesen telt a nyáriszünet, és most örömmel vágott bele a suliba! :) Na jó, csak vicceltem. De azért remélem, hogy mindenkinek jól kezdődött el az év.
Tartozom nektek egy hatalmas bocsánatkéréssel, amiért még mindig nincs rész, de nem kertelek: szerintem még várat magára, mert nekem is megkezdődött a suli, első hét... de mindegy. A lényeg, hogy szerintem még egy ideig nem tudok írni, és nem csak időhiány miatt... Igazából nem így terveztem, hogy hónaponta hozok/nem hozok részt. Tényleg nem. De ez már így sikerült. Már belőlem sem lesz "mintablogger" (nem mintha az szerettem volna lenni) Nem akarom reklámozni a másik blogom, de oda talán kicsit sűrűbben kerülnek fel részek, úgyhogy, ha van valaki, aki szeretné olvasni az írásaimat, ott előbb megtalál.
Tehát összefoglalva, foggalmam sincs, hogy mikor tudok részt hozni. Majd egyszer csak. Remélem, hogy ez nem ok arra, hogy megutáljatok vagy valami... mert nem ez a célom. De nekem is van egy életem, és hát... na. Szóval remélem, hogy ez a kis "szünet" nem akadályoz meg Benneteket abban, hogy néha-néha idelátogassatok. Tényleg szeretem ezt a blogot, úgyhogy nem tervezem befejezni, az biztos. És mégegyszer bocsánat <3

Sorry!!! <3

Otthon

Itt van a rész. Szerintem nem tudok elégszer bocsánatot kérni a több, mint 1 hónapos (!!!) csúszás miatt. Tényleg sajnálom, csak... hát nyár van. Ennyi a mentségem. Viszont ahogy látom még mindig visszalátogattok hozzám, amit viszont nem is tudom, hogy hogy háláljak meg. Most képzletben egy hatalmas ölelést küldök minden olvasómnak és idelátogatómnak! * ölelés*
Na de itt a rész. Nem a legjobb, nem a leghosszabb, de a szidást inkább rátok hagyom! :)
Jó olvasást! <3

Amikor felébredek, először ki sem akarom nyitni a szemem, aztán hirtelen felülök. Itthon vagyok! Azaz Bella-nál. Pedig egy kicsit kételkedtem, hogy biztos vissza jövök-e, mert azért elég sokáig nem aludtam, és legutóbb is, amikor így volt, annyira fáradt voltam, hogy nem is 'mentem át' a másik világba. Bár most eléggé haza szerettem volna jönni. Lehet, hogy ez is besegített. Na de elég a filozofálásból, mert még azt sem tudom, hogy meddig voltam oda. Kinézek az ablakon és meglátom az ablak előtt lévő fényárban úszó fát. Tehát nappal van. És hol van Bella? Gyorsan felkelek, hogy megkeressem, és már lépek is az ajtóhoz, hogy kinyissam, de már valaki megelőzött. Pontosabban az, akit kerestem. Mind a ketten ijedten nézünk a másikra.
 - Te jó ég! Rose, végre felkeltél! Már nem tudtam, hogy mivel rázhatnám le a szüleimet, hogy ne akarjanak veled beszélgetni. - mondja kétségbeesetten.
 - Meddig voltam odaát? - kérdezem kicsit félve.
 - Most másnap késő délután van. - majd a szemével elkezd kutatni. - Pontosan fél 6.
 - Az meg hogy lehet? Hisz én Majd' 2 napig voltam ott! - döbbenek le. Az nem lehet, hogy ott gyorsabban telik az idő! Bár én is nagyjából így szerettem volna, ha ilyen tájt visszaérek. Azt hittem sokkal tovább voltam távol. Ezt akkor nem igazán értem...
 - Na és mi volt? Mesélj! - néz rám felcsillanó szemmel barátnőm. Ilyenkor olyan, mint egy kislány, aki várja, hogy végre elkészüljön a süti, amit az anyukája nem sokára ki is vesz a sütőből. Na jó, lehet, hogy nem ez volt a legjobb hasonlat. Mindegy.
Bella becsukja a szobája ajtaját, majd törökülésben leül az ágyára. Várakozó tekintetével kísérve,  követve példáját leülök vele szemben, és belekezdek az eltelt napok eseményeinek elmesélésébe, amit Bella végig izgatottan hallgat, néha elneveti magát, néha még a lélegzetét is visszafolytja, néha pedig sokattudóan mosolyog. Legutóbbit leginkább csak akkor, amikor a Will-el történtekhez érek, és ilyenkor rend szerint el is pirulok. Khm... tehát elmesélek neki mindent, a Timothy-val és Hamish-sel való találkozástól kezdve, a könyv megtalálásán át a sárkányig. Azért mondjuk van, amit még neki sem mondtam el. De csak mert megígértem Merlin-nek. Lehet, hogy nem okozna semmit, ha elmondanám, de inkább nem próbálom ki.
 - Ez hihetetlen! - ámuldozik Bella, amikor befejezem a beszédet.
 - Az biztos. - bólintok mosolyogva. Így visszagondolva, tényleg hihetetlen dolgok történtek velem, és ez még csak a kezdet. Most, hogy megvan a könyv, és Merlin lefordítja, hogy mi is értsük, elvileg rengeteg mindent megtudhatok a 'képességemről'.
 - Akkor most tényleg van egy sárkányod? - kérdezi felvillanyozottan.
 - Úgy tűnik, hogy igen. Van egy sárkányom. - Tejóég! Ezt még nem mondtam ki hangosan. Ez annyira... meseszerű. Mintha... nem is tudom. Az egész csak egy könyvben szereplő történet lenne a királyal, a lovagokkal, a sárkánnyal... De ugye ezek tényleg megtörténnek? Ugye nem csak kezdek megőrülni, és csak én találom ki az egészet?! Nem, biztos, hogy meg kellett történnie. Különben miért lenne piszkos a ruhám? Meg az a sok dolog... Biztos, hogy valódi. Remélem...
 - Rose! - lengeti meg a kezét az arcom előtt Bella. - Itt vagy még?
 - Persze. Bocsi. - rázom meg a fejem, hogy kiszórjam belőle a kételkedő gondolatokat, és mosolyogva a barátnőmre nézek.
 - Mesélj még a lovagokról! - kéri izgatottan.
 - Mit meséljek róluk? - kérdezem homlokráncolva, mert természetesen már mindent elmeséltem neki.
 - Nem tudom. Mindent. Tényleg olyan jóképűek? - kérdezi játékos mosolyal.
 - Igen, azok, főleg... De várjunk csak, mi van Luke-kal? - lepődök meg, és összeráncolom a szemöldököm.
 - Semmi. Hát mi lenne? - mondja szomorúan. Ezek szerint a fiú még nem lépett.
 - Ne add fel ilyen könnyen! - szólok rá, mire felkapja a fejét.
 - Akkor mégis mit csináljak?! - kérdezi kissé idegesen. Már nyitnám a szám, hogy válaszoljak, vagyis... csak megpróbálnék valami sablonos választ adni, amikor szerencsémre megszólal a csengő.
 - Szuper. - forgatja meg a szemét Bella, majd feláll és elindul kifelé a szobájából. Én nem tudok mást tenni, mint követni őt. Barátnőm már jóval előttem jár, már szinte eléri az ajtót, amikor a konyhából kilép az anyukája:
 - Nahát, Rose! Téged is lehet látni? - mosolyog rám kedvesen. - Éppen sütit készítek, mindjárt meg is sül az első adag. - a következő pillanatban Bella jelenik meg mellettünk, és mintha kicserélték volna. Arcán egy hatalmas mosoly terül szét, az arca pedig... vörös?
 - Anya, elmehetek Luke-kal? - kérdezi reménykedve.
 - Hát persze, kicsim. De örülnék, ha először behívnád. - mosolyog vissza a lányára. Na várjunk. Luke?
 - Én szerintem megyek is haza. - nézek a szomszédainkra. - Majd kifelé menet beküldöm Luke-ot. - intek és elindulok az ajtó felé. Ahogy kiérek a kapuban meglátom a várakozó fiút, aki az ajtó nyílására felkapja a fejét, amikor pedig engem pillant meg, kicsit csalódott arcot vág.
 - Rose? Te mit csinálsz itt? - kérdezi összeráncolt szemöldökkel.
 - Neked is szia. - bólintok. - Végre elhatároztad magad? - kérdezem mosolyogva.
 - Öm... igen. - hajtja le a fejét elpirulva.
 - Bella és az anyukája odabennt várnak. - mutatok az ajtó felé.
 - Te jó ég! - fehéredik el egyből a fiú.
 - Nyugi. Csak Add önmagad, akkor nem lesz gond. - mosolygok rá bíztatóan.
 - Hát jó. - bólint. - Köszönöm. - fordul még hozzám, majd elindul az ajtó felé.
 - Sok sikert! - szólok még utánna, majd elindulok haza. Na jó, igazából, max 15 métert megyek, és már el is érem a kapunkat, amin be is lépek.
 - Heló! - próbálkozok, hátha van itthon már valaki. Nem kell sokat várnom, érkezik is a válasz:
 - Szia, kicsim. A konyhában vagyok. - hallom meg anya hangját, így elindulok az említett helység felé. Amikor belépek, anya épp a vacsorát készíti. - Milyen volt?
 - Csak a szokásos. Megnéztünk pár filmet, beszélgettünk, sokáig fennmaradtunk, aztán sokáig aludtunk. - sorolom a 'programokat', amit általában csinálni szoktunk egy ilyen ottalváson.
 - Elég sokáig aludtatok. - int az óra felé mosolyogva. Na igen. Ezt nem tudom megmagyarázni...
 - Bocsánat, de olyan kellemesen aludtam... - nyújtózkodok egyet, csak hogy meggyőzőbb legyen.
 - Azért legközelebb feküdjetek le kicsit korábban. - mondja kicsit szigorúan, de még mosolyogva.
 - Megpróbálunk. - vágok kicsit bűnbánó arcot.
 - Nem sokára kész a vacsora. - int a tűzhely felé anya.
 - Rendben, de előtte még felmegyek egy kicsit. - indulok fel a szobámba. Amikor felérek, eszembe jut, hogy a táskámat otthagytam Bella-éknál. Hoppsz. Majd holnap átmegyek érte. Úgy érzem úgy is lesz mit mesélnie... Jaj, úgy örülök nekik! Csak végre velük legyen minden rendben!
Nameg, este mindenképp át akarok menni az Álomvilágba, mert... Már hiányzik. Tényleg. A vár, a lovagok, Merlin, a sárkány, a két 'újonc': Timothy és Hamish, az érzés, hogy egy ilyen csodálatos kalandban lehet részem...
 - Kész a vacsi! - hallom meg anya hangját a földszintről.
Amikor jóllakottan visszaérek a szobámba, ledobom magam az ágyamra, majd egyből fel is pattanok. Nem, nem volt semmi az ágyon, csak megláttam a könyvespolcomon a kedvenc könyvemet. De rég olvastam már! Nem is sokat tétovázok, leemelem a polcról, nosztalgiázva végigsimítok a borítóján, visszaülök az ágyamra, és az olvasó lámpám fényénél elkezdem újraolvasni a könyvem.
Sok órával, és egy fürdés-szünettel később még mindig a könyvel a kezemben, fáradtan hunyom le a szemem, arra gondolva, hogy muszály átmennem a másik világba, majd mély álomba merülök.

Első díj

A blog megkapta első díját! Amit nem másnak köszönhetek, mint Bo-nak.

- Írj 11 dolgot magadról.
- Válaszolj 11 kérdésre.
- Tegyél fel 11 kérdést.
- Küld el 11 blognak.

1. 11 dolog rólam:

1. Ez az első díjam.
2. Ez az első rendes blogom.
3. Szeretek olvasni.
4. Imádom a One Direction-t.
5. A kedvenc színem a kék és a zöld.
6. Mérhetetlenül lusta tudok lenni.
7. A zene kiemelten fontos számomra.
8. Jobban szeretek a saját világomban élni, mint az 'igazi' világban.
9. Arachnofóbiám van. Eléggé nagyon.
10. Hihetetlenül és visszavonhatatlanul imádom Benedict Cumberbatch-et, mint Sherlock-ot, és mint embert.
11. A kedvenc lánybandám a Little Mix.

2. Válaszok:

1. Voltál a héten strandon?
Nem, gyűlölök strandolni.
2. Mit ettél ma ebédre?
Pirítotttésztalevest.
3. Olvasni vagy írni szeretsz jobban?
Olvasni. Annyira nem írok jól...
4. Van valamilyen háziállatod?
2 macskám és 1 kutyám.
5. Előfordult már veled, hogy valakivel még nagyon jóban voltál, aztán nagyon összevesztetek, és sokáig nem beszéltetek?
Természetesen.
6. Melyik az a dal, amit már nagyon régóta hallgatsz, de nem untál rá?
What makes you beautiful a One Direction-tól.
7. Melyik az a dal, amit régen nagyon-nagyon, most meg már áá, inkább nem, ciki..?
Nem emlékszek ilyenre.
8. Vannak poszterek a szobádban?
Egy jópár.
9. Hol voltál legutoljára osztálykiránduláson?
Szegeden.
10. Még hány éved van az érettségiig?
Még 2.
11. Szereted a salátát?
Igen.

Öm, bocsánat, de most nem tudom kinek elküldeni. Esetleg legközelebb...

Sajnálom!!!

Igazán sajnálom, hogy eddig nem írtam részt, tényleg nagyon röstellem magam emiatt. Igazából fogalmam sincs, hogy mikor lesz új rész. Jó, persze akkor ha megírom... A lényeg, hogy megpróbálom hozni minnél előbb. Ja, és megnyugtatás képp: eszem ágában sincs befejezni a blogot, csak... nemtudom. Hát ez drámai lett. Mindegy. Tehát egyszercsak majd lesz rész. Remélem emiatt nem pártoltok majd el tőlem.

Nem ide tartozik, de akit érdekel, itt van a Fiúk új klippje. Szerintem eszméletlenül jó lett, és érdemes megnézni. :)

És egyébként (szintén nem ide tartozik) ma van a Fiúk 'Születésnapja'. Vagyis inkább évfordulója. A harmadik. El sem hiszem, 3 éve... 2010 július 23-án 8 óra 22 perckor jött létre a banda. Tejóég! Annyi mindent köszönhetek nekik! De ezt most nem fejtem ki jobban. A lényeg, hogy Happy 3rd anniversary Boys!!! I love you <3

Na meg persze I love my readers <3

Álmok Könyve 3/3

Itt van a következő fejezet! Nagyon sajnálom a késést, csak egyszerűen lusta voltam. Rossz hatással van rám a nyári szünet... De mindegy is. Remélem tetszeni fog a bafejező része ennyek a három részes fejezetnek. Csak bizakodni tudok, hogy nem túloztam nagyon benne. De nem szaporítom tovább a szót. Jó olvasást! :)

" - Odabennt mindenki maradjon közel a másikhoz, és senki ne kalandozzon el. Eggyütt kell maradnunk, hisz nem tudhatjuk mi vár ránk. - figyelmeztet bennünket Will, majd elindulunk a barlangba..."
Odabent szinte vaksötétben haladunk libasorban egymás után, mert a barlang elég szűk, fényt pedig csak a magunk mögött hagyott bejáratként szolgáló nyílás biztosít. Percekig gyalogolunk, mire a nyílás elkezd kiszélesedni, majd egy hatalmas terem tárul a szemünk elé. És igen, ezt végre látjuk, mert a falat fáklyákkal szegélyezték, amelyek még a sarkokat is bevilágítják. A menyezetet két sornyi hatalmas oszlop tartja a beomlás ellen, és valamennyi díszesen meg van faragva. A terem másik végében egy ajtó van, amely legalább olyan magas, mint a hely. Mindannyian ámulva-bámulva vonolunk végig az oszlopok között, majd megállunk az ajtó előtt. James megragadja a méretes fogantyút, és megpróbálja kinyitni. A hangsúly a 'próbálja' szón van, mert szegény fiú minden próbálkozása ellenére a monstrum meg sem moccan.
 - Most mit csináljunk? - kérdezi kipirosodott arccal a lovag.
 - Majd én. - lép elő Merlin. Kezét az ajtóra irányítja, elmormol egy varázsigét, mire a nyílászáró nagy hanggal és sok porral kinyílik. Miután lelült a por és már nem akarjuk felköhögni a tüdőnket belépünk az ajtón. Odabent egy újabb terem található, ami ha lehet még monumentálisabb, mint az előző. A fáklyák itt is sorban felvillannak a fal mentén. Ez a terem hosszabb is és a végében egy újabb ajtó helyett egy emelvény van és azon pedig egy téglalap alakú valami.
 - Ott van a könyv! - kiáltok fel és oda mutatok.
 - Ez így túl könnyű. - hallom még Will hangját, de nem foglalkozok vele, hanem elindulok a 'kincsünkért'. Talán fél úton járhatok, amikor neszt hallok a bal oldalamról, majd amikor oda fordítom a fejem, meglátok egy nyílást a falban, ahova nem nem ér el a tűz fénye. Ezt eddig észre sem vettem. A nesz lépésekké alakul. Hatalmas lépésekké. Elkezdek visszahátrálni a csapathoz, de a szemem a fal nagyságú nyíláson tartom. A lépések egyre csak közelednek, majd meghallunk egy hangos ordítást is. Mégis milyen lény ez?
 - Mi ez? - teszi fel a kérdést Liam, majd hallunk egy újabb ordítást.
 - Ez egy... De nem, az nem lehet! Már mind kihaltak! - mondja Merlin. - Kivéve... Egy tojás eltűnt több száz éve... - gondolkodik el, majd falfehér arccal ránk néz.
 - De mégis mi ez, Merlin?! - kérdezi kicsit idegesen Will, félbeszakítva a varázsló, csak a maga számára érthető beszédét.
 - Egy... - kezdené a gyógyító, de a mondat második felét elnyomja egy üvöltés, mire mind a hang felé fordulunk. Pár pillanat múlva, mennydörgés szerű léptekkel előtűnik a sötétből egy... egy...
 - Sárkány!!! - kiált fel ijedten James. Igen, egy sárkány. A hatalmas lényt kékes-zöldes pikkelyek borítják. A feje nagyjából olyan, mint a filmekben szokott lenni, de mégsem, mert... Nem tudom, miért, de ennek a szörnynek nincs... öm... szörnyes kinézete. Szerintem egyáltalán nem ilyesztő.
Amint kiér a terembe, ránk néz és elordítja magát, mire valamennyien kimenekülünk a mögöttünk terpeszkedő hatalmas ajtón.
 - Így hogy szerezzük meg a könyvet? - kérdezi ijedted Javadd.
 - Öljük meg a sárkányt! - ránt kardot Liam.
 - Nem tehetjük! Valószínűleg ő az utolsó példány! - vet ellent Merlin.
 - De meg kell szereznünk a könyvet, hisz ezért jöttünk ide! - száll be a vitába James is. Pillanatok múlva már fennhangon, szinte kiabálva veszekszenek, hogy megöljük-e a sárkányt vagy nem. Én messziről szemlélem a vitát, amibe rajtam kívül minden jelenlévő beszállt. Őszintén nem értem őket! Hogy akarhatnak megölni egy ilyen csodálatos lényt?! Benézek az ajtón, hogy megszemléljem, hogy mit csinál a sárkány, és meglepődve konstatálom, hogy a könyv elé feküdt le összegömbölyödve, fejét a mellső lábára hajtva. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki meg akarna minket támadni... inkább... magányos. Hátranézek, hogy a többiek figyelnek-e, és amikor látom, hogy nem, belépek az ajtón, és elindulok a sárkány felé. Valamiért nincs bennem félelem. Eddig minden filmben és könyvben amit láttam és olvastam, ezeket a lényeket vérengző és irányíthatatlan fenevadaknak írják le.
Ahogy megközelítem, felemeli a fejét és rám néz a csodálatos aranyszínű szemeivel. Már csak alig pár méterre vagyok tőle, de ő nem csinál mást, csak követi a pillantásával minden lépésemet. A szemébe nézve lépek egyre közelebb hozzá, közben pedig olyan, mintha a lelkemig látna a tekintetével. Amikor elé érek lehajtja a fejét, ezzel rám hozva egy kicsit a frászt, minek következtében hátraugrok egyet, de miután látom, hogy nem bánt, újra közelebb lépek. Felemelem a kezem, hogy megérintsem, őszintén azt sem tudom hogy miért, a kezem mintha magától mozogna. A sárkány közelebb hajol, mire a kezem megérinti az orrát. Meglepően puha, nem olyan kőkemény, mint kívülről tűnik. Végigsimítok rajta, mire egy dorombolásszerű hangot ad ki, ezzel kiváltva belőlem egy mosolyt.
 - Nem is vagy ijesztő. - mondom neki még mindig simogatva a fejét. - Nem fogsz bántani minket, ugye? - kérdezem. Nem szólal meg, nem is rázza a fejét, de a szeméből kiolvasom a választ. Mármint, persze nincs beleírva a szemébe, hogy 'nem', de... nem is tudom elmagyarázni, csak... érzem. És ez nekem épp elég.
 - Rose! - hallom meg Will kiáltását magam mögött, majd a kardját is, ahogy kihúzza a hüvelyből. A sárkány felemeli a fejét, és az ajtó felé néz, ahol a lovagok mind kardjukat maguk elé tartva közelednek. A hatalmas teremtmény rájuk vicsorog.
 - Tegyétek el a kardot! - kiáltok rájuk, mire megtorpannak és értetlenül néznek rám.
 - Dehát a sárkány... - kezdi Liam.
 - Nem bánt minket! - jelentem ki félbeszakítva a fiút. Will rám néz, majd bólintva elteszi a kardját. Bár kicsit kétkedve, de a többiek is követik a példáját.
 - Elvihetjük a könyvet? - fordulok a már megnyugodt sárkány felé. Rám néz, majd feláll, ezzel utat engedve nekem a kőből készült emelvényre. Fellépkedek a lépcsőn és végre rendesen megpillanthatom A könyvet. Sima bőrkötés van rajta, de akkor is csodálattal simítok végig a borítóján. 'Vajon hány éves lehet?' kérdezem magamban. Sosem láttam még ennél régebbi könyvet. Egyszerűen csak csodálatos! Jó, mondjuk engem a könyvek többsége lenyűgöz, de akkor is. Visszatérve a merengésemből, óvatosan felemelem a könyvet, ami meglepően nehéz, majd visszaindulok a többiekhez.
 - Itt van. - nyújtom át Merlin-nek. Ő óvatosan átveszi, és kinyitja.
 - Ezt is azon a régi nyelven írták, mint az ide vezető leírást. - jelenti ki, miután lapozott párat.
 - Ne már! - méltetlankodom. Akkor egy évezred lesz, mire Merlin le tudja fordítani!
 - Na jó. Megvan amiért jöttünk. Mostmár indulhatnánk. - mondja Edward.
 - Igazad van, még sötétedés előtt át kell érnünk a határon. - bólint egyetértően Will.
 - De nem hagyhatjuk őt itt! - mondom a sárkányra mutatva.
 - És mégis hogyan vigyük ki? - kérdezi Liam. - A bejárat nekünk is éppen hogy elég!
 - Különben is. Elég feltűnő lenne egy sárkánnyal közlekedni odakint. - néz rám bocsánatkérően James.
 - Márpedig én egy tapodtat sem mozdulok nélküle. - jelentem ki ellentmondást nem tűrő hangon. Tényleg nem lenne szívem itt hagyni őt! Mióta lehet már itt egyedül?!
 - A lánynak igaza van. - szólal meg Timothy. - Egy ilyen lényt nem szabad csak úgy itt hagyni! Főleg nem Morgana birodalmában. És ha tudomást szerez róla és megszerzi? Egyszerűen felhasználhatja a saját céljaira! Csak elvarázsolja és maguk ellen fordítja! - áll ki a sárkány mellett a majdnem király. Elvarázsolja...
 - Merlin! - fordulok a varázslónk felé. - Nem tudnád valhogy megoldani? Varázslattal? - kérdezem könyörögve. - Mondjuk, le tudod kicsinyíteni? - jut eszembe.
 - Hát..., nem is tudom... - néz rám kételkedve.
 - Csak próbáld meg! Kérlek! - nincs olyan opció, hogy nélküle megyünk el.
 - Rendben. - sóhajt beleegyezően.
 - Köszönöm. - vidulok egyböl fel.
 - Azért ne örülj annyira, lehet, hogy nem sikerül. - néz rám.
 - Tudom, hogy meg tudod csinálni. - nézek a szemébe komolyan.
Merlin és én elindulunk a sárkány felé, aki először morog egy kicsit a varázslóra, majd mután ösztönzésemre Merlin kicsit félve, de megsimogatja, őt is közelebb engedi magához.
 - Nézzük. - emeli a kezét a gyógyító a sárkányra, majd elmormol egy varázsigét. Nem történik semmi. - Egy másikat. - mondja, majd elmond egy újabb varázsigét. Újra semmi. Nagy levegőt vesz:
 - Ennek hatnia kell. - újabb, számomra ismeretlen szavak hagyják el a száját, a szeme megvillan, és a sárkány elkezd összemenni. Örömömben Merlin nyakába ugrok. A teremtmény végül nagyjábol kutya méretűre zsugorodik.
Ezek után mindenki elégedetten indult kifelé a barlangból: én, mert megmenekítettük a sárkányt, Merlin, mert meglett a könyv és a többiek, mert végre haza mehetünk.
Már az első terem ajtajánál járunk, amikor hatalmas zajt hallunk magunk mögül.
 - Ez meg mi? - kérdezi ijedt arccal James. Válaszul a terem mennyezete elkezd darabokban lehullani. Egyre nagyobb és nagyobb sziklatömbök hullanak alá.
 - Futás! - kiáltja el magát Will. Nem kellett kétszer mondania, mindenki gyorsan elindul a kijárat felé. Amikor meglátjuk a 'fényt az alagút végén' mégjobban elkezdünk sietni, majd kilépünk a napfényre. Körülnézek, hogy mindenki megvan-e, majd riadtan konstatálom, hogy a sárkányt nem látom. Szinte gondolkodás nélkül indulok vissza az omladozó barlangba. Megyek pár métert és már meg is pillantom a félhomályban a vergődő teremtményt. Szegénynek a farkára zuhant egy szikla, és nem tudja elmozdítani. Egyből odarohanok, hogy segítsek, de nem tudom felemelni a követ, túl nehéz.
Két erős kar jelenik meg mellettem és együttes erővel odébblökjük az akadájt, majd elindulunk a kijárat felé. Már körülöttünk is darabokra hullik a hely, ezért pillanatokig azt hiszem, hogy itt halunk meg. Már csak pár lépés lenne hátra, amikor erős ütést érzek a fejemen, majd minden elsötétül.
Iszonyú fejfájásra ébredek, és először azt sem tudom, hogy hol vagyok. A fény miatt nem tudom elsőre kinyitni a szemem. De ugye nem kerültem még vissza? Egyáltalán mi történt? Kb. félpercnyi pislogás után már látok is valamit. Egy erdőben vagyok. Egy kopár erdőben. Akkor még a Rémálmok Birodalmában vagyunk. Már hallom is a beszélgetést távolabbról, majd meglátom a nekem háttal guggoló Merlin- t, aki a táskájában kutat, majd hozzám fordul.
 - Hála az égnek! Felébredtél! - sóhajt megkönnyebbülten. A kezében valamilyen gyógynövényes üveget tart, amiből önt egy kicsit egy pohárkába, aztán odanyújtja nekem. - Idd ezt meg, segíteni fog a fejfájásodon. - mondja mosolyogva. Lenyelem a keserű löttyöt.
 - De miért fáj a fejem. - kérdezem a homlokomhoz nyúlva, majd felszisszenek. Megnézem a kezem: vér. - Te jó ég! - kiáltok fel.
 - Nem súlyos. - nyugtat meg a varázsló. - De azért majd kösd be, ha visszamentél a saját világodba. Én nem tudtam sokat tenni, csak bekentem pár gyógynövénnyel.
 - Köszönöm. - mondom sóhajtva. Na ezt hogy fogom kimagyarázni?!
 - Ez a dolgom. - válaszolja mosolyogva, majd feláll és odamegy a többiekhez. Én is megpróbálom követni, de megszédülök, ezért visszahuppanok a földre. Aztán megérzek egy pikelyes testet magam mögött. A sárkány! Akkor sikerült megmenekítenünk! Ettől a hírtől egyből felfelé görbül a szám. Aztán eszembe jut. Még volt valaki más is a barlangban. Piros ingben volt... Aztán bevillan egy barna haj és egy senkiével össze nem téveszthető arc. Will! Ugye ő is kijutott? Kicsit ilyedten próbálok újra felállni, hogy megkeressem, de újra megszédülök és majdnem elvágódok, amikor két erős kar fonódik körém.
 - Vigyázz! - mondja, majd segít lábraállni. Ahogy sikerül, egyből magamhoz ölelem:
 - Köszönöm. - mondom Will mellkasának.
 - Hát majdnem elestél, persze, hogy elkaptalak. - mondja komolyan, de érzem a mosolyt a hangjában.
 - Tudod, hogy mire értem. - nézek az arcára és látom, hogy tényleg mosolyog.
 - Igen, tudom. - mondja. - De máskor ne csinálj ilyet! Meg is halhattál volna! - mondja aggódva.
 - Hát. - pillantok vissza a beomlott barlangra. - Ilyet, ha akarnék se tudnák csinálni többet. - mondom, mire Will elneveti magát.
 - Nem akarok félbeszakítani semmit - lép hozzánk Edward - ,de indulnunk kell, ha még napnyugta előtt át akarunk érni a határon.
Merlin vezetésével valamennyien elindulunk vissza a nagy falhoz. Amikor már majdnem odaérünk, megkeressük az egyik bokor tövében a csapóajtót az alagúthoz. Lemászunk, majd ahogy jöttünk, legyaloglunk a lépcsőn, át a termen, fel a másik lépcsőn, aztán megtorpanunk az ajtó előtt. Lépteket hallunk valahonnan a fejünk fölül, ezért várunk, aztán, amikor már eltávolodik a határőrség, Merlin kinyitja a rejtett ajtót, majd a biztonság kedvééret csendesen belopózunk az erdőbe.
Beletelik egy kis időbe, mire megtaláljuk a helyet, ahol elrejtettük a lovakat és a csomagjainkat, de amikor sikerül, közös megeggyezés alapján lóra ülünk, és napnyugtáig elindulunk a kastély felé.
Mire lemegy a nap tábort verünk az erdőben, és mindenki fáradtan rogy le a tábortűz köré.
 - Rose, mostmár te is lefeküdhetsz aludni. - mondja Merlin. Aludni. Azta, már vagy két napja nem aludtam. Erre a gondolatra a fáradság ólomsúlyként nehezedik rám.
 - És mi lesz a sárkánnyal? - kérdezem a mellettem fekvő lényre mutatva. Szegény még mindig le van kicsinyítve.
 - Őt majd én megoldom. - nyugtat meg a gyógyító. - Holnap, amikor visszaértünk a kastélyba, visszaadom az eredeti méretét, és amíg távol vagy, gondját viselem.
 - Köszönöm. - mondom hálásan. Merlin bólintva megy oda Edward-hoz, hogy mondjon neki valamit.
A többiekkel ellentétben én evés nélkül helyezkedem alváshoz a tűztől kicsit távolabb. Már megköszöntem mindenkinek mindent, amit a napokban tettek, és el is köszöntem tőlük. De azért szerintem meg fogom még ismételni a köszönetemet holnap is, ha visszajövök.
Kényelembe helyezem magam, majd becsukom a szemem, és a tűznél ülő társaság vidám beszélgetését hallgatva nyom el az álom.

Álmok Könyve 2/3

Itt a folytatása az előzőnek. Remélem sikerült kicsit kíváncsivá  tennem benneteket azt illetően, hogy ki lehet az a személy a végén. Ebből a részből kiderül, ahogyan sok minden más is. Remélem, hogy tetszeni fog. :) El sem tudjátok képzelni mennyire hálás vagyok a 3 szavazat miatt! Örülök hogy tetszik a történet, és hogy van aki olvassa. Mindenkinek, aki csak ide téved, vagy folyamatosan olvassa az írásomat hatalmas ölelést küldök. (most mindenki képzelje el, hogy megöleltem) <3 Jó olvasást :)

A lovagok leugrottak a lovaikról és elindulnak vékony és magas idegen felé. James és Javadd a biztonság kedvéért kardot is rántanak és maguk elé szegezik. Will kilép a társai közül és megáll a férfi előtt:
 - Ki maga és mi dolga errefelé? - kérdezi gyanakodva. Én és Merlin a lovunkon ülve nézzük a jelenetet, én leginkább csak azért, mert nem tudom, hogy mit tehetnék.
 - A nevem Timothy. - mondja az illető, majd félrekapja a tekintetét. Valamit titkol...
 - De mégis mit keres itt? - kérdezi kicsit türelmét vesztve Javadd.
 - Vándorzenész vagyok. A társammal utazzuk be a birodalmat. - mutat a háta mögé, ahonnan egy alacsonyabb és Timothy-tól pár évvel idősebb, szőkés hajú férfi lép ki a bokrok közül, kezében egy hegedűvel, majd meghajol a lovagok előtt. Kicsit idegesnek és ijedtnek tünik, azért remélem nem mindig ilyen. Engem egy kis sünire emlékeztet, akit még kiskoromban találtam a kertünkben, és emlékszem, hogy vittem neki ennivalót és meg akartam tartani, de a szüleim nem engedték. Mindegy.
 - Ő itt a társam, Hamish. - mutatja be az újonnan érkezettet Timothy, majd kiveszi a kezéből a gyönyörűen faragott hangszert, köszönetként bólint egyet, az állához emeli és játszani kezd rajta. Nem sok hegedűjátékot hallottam eddigi életemben, de szerintem nyugodtan állíthatom, hogy ennél szebb nem létezik. Mintha angyalok játszanának a hangszeren. Csodálatos. Gyönyörű. A férfi kezében a vonó mintha saját életet élne. Körbepillantok és nyugodtan konstatálom, hogy a lovagok és Merlin is hasonló döbbenettel hallgatják a játékot, mint én. Közben a zenész a darab végére ért és leemeli a hangszert az állától.
 - Ez csodálatos volt! - kiátok fel. A művész szerényen mosolyogva néz rám, majd meghajol:
 - Örömömre szolgál, hogy játszhattam Önnek, kisasszony.
 - De miért csak ketten vannak? A vándorzenészek mindig csapatban utaznak. - érdeklődik Liam.
 - És mivel közlekednek? Hol vannak a lovaik? - folytatja Edward. Na igen, jogos kérdések.
 - Ezért szeretnénk a segítségüket kérni. Tudom, hogy ez egy hatalmas szívesség lenne maguktól, de mégis megkérem Önöket, hogy fontolják meg. Még talán a segítségükre is lehetünk. - kezd el kicsit kétségbeesetten hadarni a barna hajú férfi.
 - És mi lenne az a szívesség? - vág közbe Will, mire Timothy észreveszi, hogy fel sem tett semmilyen kérdést.
 - Kérem, engedjék meg, hogy csatlakozzunk Önökhöz az utuk során. - néz könyörgő szemmel végig a lovagokon, mire azok összenéznek.
 - De ez egy titkos küldetés... - kezdené hárítani James.
 - Tényleg a segítségünkre lehet. - szólalok meg én is. A társaim mind kérdő tekintettel fordulnak felém.
 - De Rose... - kezdené Merlin is, de közbevágok.
 - Ha tényleg vándorzenész, akkor ismernie kell a környéket. - kijelentésemre hálásan pillant felém a művész.
 - Igen, és bármiben a rendelkezésükre állunk. - látom, hogy Will is megfontolja a dolgot, majd felém pillant, mire én óvatosan bólintok egyet.
 - Rendben, velünk jöhetnek. - néz a két férfira a vezetőnk. - De - teszi fel a kezét - engedelmeskedniük kell, és segíteniük. Ha hátráltatnak gondolkodás nélkül otthagyjuk magukat. - vázolja elvárásait Will.
 - Nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg. - mondja megkönnyebbülten Timothy.
 - Majd még arra is sort kerítünk. - mondja Will, majd megindul a csomaghordó lovaink felé, hogy utazásképessé tegye őket, azaz mindenki lovára elosztotta a csomagokat, hogy indulhassunk tovább.
Új utasaink csendbe burkolózva haladtak leghátul. Néha hátra pillantottam, hogy egyáltalán itt vannak-e még. Elég furcsák. Timothy, nem tudom, hogy miért, de olyan... felsőbbrendű hatást kelt, ahogy egyenes háttal, fejét kicsit megemelve lovagol. Nem tehetek róla, de olyan érzésem van, mintha valami nagy dolgot tikolna. Hamish pedig inkább olyan, mintha az alárendeltje lenne. Ő is nagyjából úgy ül a lovon, mint mondjuk én: kicsitt görbe háttal, és hol a földet, hol a tájat kémlelve. Ettől függetlenül furcsa, de bizalmat érzek a két férfi iránt. Nem tudom, hogy miért, csak érzem. És ez nálam az esetek nagy részében be is válik. Biztos vagyok benne, hogy ha titkolnak is valamit, azzal nem nekünk akarnak ártani, csak magukat védeni.
Dél körül érünk elég közel a határhoz, hogy elrejtsük a lovainkat, és gyalog folytassuk tovább az utat. A csomagok nagy részét is a lovakkal hagyjuk, hogy ne hátráltassanak.
A határt én úgy képzeltem el, hogy egy hatalmas folyó választja el a két birodalmat, és egy híd köti át a két partot, vagy bármi ilyesmit, de arra nem gondoltam, hogy egy hatalmas kőfal lesz az elválasztó vonal! Távolról sokkal kisebbnek tűnt, olyannak, amit mondjuk át lehet mászni, de ahogy egyre közeledünk rájövök, hogy legalább szárnyak kellenének, hogy átjuthassunk rajta. Amink pedig nincs, úgyhogy fogalmam sincs, hogy a fiúk hogy tervezték az átjutást...
 - A leírás nagyjából innentől kezdődik. - mutat Merlin egy falszakaszra.
 - Miből gondolod? - kérdezi homlokráncolva James.
 - Abból. - mutat egy X alakú repedésre a gyógyító, amit eddig én észre sem vettem, pedig majdnem a fél falat átszeli. Nem a sasszememről vagyok híres...
 - Ezt mások nem vették észre? - kérdezem furán, mert ha belegondolok, azért elég feltűnő jelenség...
 - Senki sem foglalkozik a repedésekkel a falon, amikor épp csata van. - mondja komoran Will. - Merlin, azt mondtad ezt illetően van egy terved. - fordul az említett felé.
 - Nem igazán terv, csak... - kezdené Merlin, de Javadd, akit őrszemnek állítottunk, félbe szakítja:
 - Mindenki bújjon el, erre tartanak a határőrök! - kijelentésére mindannyian sietve a fák felé vesszük az irányt, és elbújunk az erdőben. Lábdobogást hallok, ezért óvatosan kinézek a rejtekhelyemről, és megpillantom az őröket fennt a falon. Hatan vannak, állig felfegyverkezve, oldalukon kard, hátukon az íjjuk. Fekete harci öltözetet hordanak, komor arccal, katonás sorban haladnak tovább. Még várunk pár percet, amíg olyan messze kerülnek, hogy már csak fekete pontoknak tűnnek, aztán Will int, hogy előjöhetünk.
 - Tehát, hogy juthatunk át a falon? - kérdezi a vezetőnk.
 - Van egy rejtett ajtó, amiről alig pár ember tud. - mondja halkan Merlin.
 - De te tudod, hogy hol van. - következtet Liam.
 - Természetesen. - bólint mosolyogva a gyógyítónk.
Merlin vezetésével valamennyien elindulunk a falhoz. Új vezetőnk az X alkú repedéstől pár méterre kezdi tapogatni a kőépítményt, majd percekkel később folytott hangon felkiált, hogy megtalálta. Megnyom egy alig láthatóan kiálló követ, mire egy nyílás jelenik meg a falon, ami akkora, hogy egy normális ember kényelmesen átfér rajta.
Újból meghalljuk a lábdobogásokat, ezért mindenki kicsit ilyedten siet be a lyukon. Merlin lép be utolsónak, mögötte pedig bezáródik az ajtó, amivel konkrétan kizárt minden nemű fényt, ezért kis csapatunk vak sötétben ácsingózik.
 - És most? - teszem fel a kérdést, aztán kicsit ilyedten ugrok hátra, amikor hirtelen fáklyák kezdenek el égni a falon, sorban a bejárattól haladva. Mostmár láthatjuk, hogy nem sokkal előttünk egy lépcső indul lefelé a sötétségbe. Még jó, hogy senki nem zuhant le!
 - Hát akkor indulás. - mondja Will, majd kiemel egy fáklyát a tartójából, és elindul a lépcsőn. Amikor elfogynak a fokok, egy hatalmas barlangszerű teremben találjuk magunkat, ami tele van fegyverekkel, de már mindet vastagon belepte a por, és rémületemre a pókháló is, tehát elég régen nem használhatták már ezt a helyet.. Erős araknofóbiám van. A világból is ki lehetne engem űzni a pókokkal!
Egyenlőre nem találunk más kijáratot, ezért mindannyian elkezdünk keresgélni. Idelent nincsennek fáklyák, nyilván a fegyverek miatt, ezért kettessével keresgélünk, mert csak minden második embernél van világítás, de páratlanul vagyunk. Aztán eszembe jut, hogy nekem meg van elemlámpám, úgyhogy gyorsan elő is keresem a táskámból, és nekiindulok kijáratot keresni.
Pár perc után meghallom Timothy kiáltását a terem ellenkező feléből, mint ahol én keresgéltem.
Mindannyian odasietünk, és meglátjuk, ahogy az említett személy és Hamish éppen egy nagy halom ládát próbál odébb pakolni. A lovagok azonnal a segítségükre sietnek, és a sűrű portól kicsit fulladozva, de eltüntetnek minden akadályt, és a szemünk elé tárul egy ajtó. Viszont nincs rajta kilincs...
 - És ezt most hogy nyitjuk ki? - kérdezi kicsit felháborodva James.
 - Kell hogy legyen egy rejtett kapcsoló. - kezdi el itt is végigtapogatni a követ az ajtó körül Merlin, majd egy sikeres érintés után megjelenik előttünk a nyílás.
 - Szép volt, Timothy. - mosolygok rá a megtalálóra. - És persze szép volt, Merlin. - mosolygok az említettre.
 - Rendben. Szép munka. - néz Will is az általam dícsért személyekre. - Indulás. - és újra elindulunk. Csak ez úttal felfelé egy másik lécsőn... De elegem van már belőlük! Mindegy.
A tetején nem egy másik ajtó van, hanem egy alagút balra. Mivel nincs más választásunk, arra folytatjuk az utunkat. Percekkel később az út elfogy, előttünk is fal van, és csak egy csapóajtó van fölöttünk, amihez egy kis létrával lehet feljutni. Will mászik fel elsőnek. Az ajtó elég nehéz lehet, mert a fiú csak hatalmas erőlködések árán tudja megemelni és arrébbtolni. Hirtelen éles fény borít be mindent, ami a nagy homályosság után vakítóan hat ránk. Sűrűn pislogok, hogy ki tudjam venni Will-t, aki kimászott feltérképezni a terepet. Pár pillanat múlva meg is pillantjuk az arcát, ahogy lehajol a nyíláshoz:
 - Tiszta a levegő. Egyetlen őrt sem látok erre. Gyertek gyorsan! - mondja, majd arrébb lép, hogy kimászhassunk. A természetes fényben végignézek a csapatunkon, és mosolyogva konstatálom, hogy mindenki rendesen piszkos lett. Aztán körbe nézek. Egy erdő szélén állunk, nem messze tőlünk látni a falat. A fák körülöttünk nem zöldek, hanem szinte teljesen kopaszak, amelyiken pedig van levél, az is elszáradt és erősen hullik. Amint a szemem is rendesen hozzászokik a fényhez, rájövök, hogy nincs is olyan világos, mint elsőre tűnt. Az eget szürke felhők borítják és nyoma sincs a napfénynek. Az éjszaka elég kísérteties lehet itt. A gondolatba is beleborzongok, hogy sokáig itt tartózkodjunk.
Megint hallom a trappolást, de most lódobogás is társul hozzá. A falon megállnak a katonák és lemásznak az őrhelyükről, hogy átadják azt az újonnan érkezett hatosnak, akik nem sokat tétováznak, el is indulnak a falon őrjáratozni. A leváltott katonák nagyon közel vannak a búvóhelyünkhöz, (mert ugye időközben elbújtunk) és az egyikük megindul felénk. Még nem látott meg minket, de az egyik bokornál áll meg, (ahol éppen Liam rejtőzik) feltehetőleg, hogy könnyítsen magán. Ahogy lenéz a bokorra döbbenet ül ki az arcára, és éppen kiáltana a társainak, amikor Liam gyorsan előugrik és leüti egy fadarabbal. Az őr puffanva dől a bokorba. Társai erre felkapják a fejüket, és gyanakodva, kardot rántva elindulnak a bokor felé. Amikor elég közel érnek, a lovagok előjönnek a búvóhelyeikről, szintén kivont karddal, és az ellenségre támadnak. Timothy és Hamish sem tétlenkednek és egy-egy darab fával megrohamozzák a támadókat. A lovagok gyorsan előnyt szereznek és 3 őrt cselekvésképtelenné tesznek.
 - Fennség! - kiált fel az egyik idősebb őr, aki éppen Timothy-val küzdött eddig, most pedig térdre veti magát a férfi előtt, és földig hajol. A még eszméleténél lévő társa is eldobja a kardját és követi a másik példáját. Okééé, ez fura. A lovagok elintézik őket is, majd az említett felé fordulnak.
 - Fennség? - kérdezem Timothy-tól, aki ijedt arccal néz ránk.
 - Mi a teljes neve? - kérdezi tőle gyanakodva Will és rászegezi a kardját.
 - Timothy Darkforce. - jelenti ki lemondóan, mire Will döbbenten ereszti le a fegyverét.
 - Dehát maga meghalt! - mondja értetlen arccal Edward.
 - Nem igazán. - mosolyodik el Timothy.
 - Oké, lehet, hogy én vagyok a hülye, de még mindig fogalmam sincs, hogy ki ő. Miért vagytok ennyire megdöbbenve? - kérdezem értetlenül.
 - Ő itt... - kezdené Will, de a 'vándorzenész' közbevág:
 - Én vagyok Morgana bátyja. - mondja felém fordulva, majd a többiekre is nézve folytatja - Nekem kellett volna átvennem apánk helyét a trónon, de a koronázás előtt elfogatott és bezáratott a lakosztályomba. Évek óta ott éltem, de Hamish segítségével megszöktem tőle. Morgana maga a gonosz.
 - Miért, maga nem az? - kérdezi szemöldökfelhúzva James.
 - Nem. Én nem tartom magam annak. Én békét akartam kötni, hogy ne legyen több háború legalább az uralkodásom alatt. De mint látjátok ez nem teljesült. - mondja egy fanyarú mosollyal a kérdezett.
 - Tehát maga akkor nem is zenész? Akkor hogy tudott olyan nagyszerűen játszani a hegedűjén? - kérdezi Javadd.
 - Hivatásos zenész nem vagyok, viszont hegedülni nagyon szeretek. Megnyugtat és segít gondolkozni. - mondja szerényen mosolyogva. - A lényegre térve, azért álcáztam magam és társam zenésznek, mert meg akartam bizonyosodni, hogy bízhatok magukban. - néz ránk komolyan.
 - És mire jutott? - kérdezem meg, mivel más nem szólalt meg.
 - Teljességgel megbízom magukban. - jelenti ki bólintva. - És természetesen Önök is nyugodt szívvel megbízhatnak bennem és Hamish-ben is. Én, mint mondtam is, nem akarok rosszat, Hamish pedig a legbecsületesebb és legjobb ember, akit valaha ismertem. Ezen kívül fiatal korom óta a legjobb barátom és segítőm. - mutat az említettre, aki aranyosan elpirult Timothy kijelentésén:
 - Köszönöm, Uram. - hajol meg.
 - Ugyan már, Hamish, hisz ez az igazság. - mosolyog rá szeretetteljesen barátjára.
 - Rendben. Én hiszek maguknak. - szólal meg Will hosszú hallgatás után. - Folytathatják velünk az utat. Különben sem tagadnám és nem is tagadhatnám meg a segítséget Önöktől. Miután megszereztük amiért jöttünk, elvisszük Önöket Arthur királyhoz, és majd ő dönt. - jelenti ki álláspontját a fiú.
 - Az őrök már ébredeznek. - szólal meg Liam. - Mit csináljunk velük?
 - Nem ölhetjük meg őket, akkor rájönnének, hogy járt itt valaki. - gondolkodik hangosan Edward.
 - Merlin. - szólítja meg a gyógyítót Will. - Ezt csak te tudod elintézni. - néz rá jelentőségteljesen.
 - Biztos, hogy nincs más megoldás? - kérdezi vissza viszolyogva a megszólított.
 - Ha tudsz jobbat, kíváncsian várom az ötleted. - mondja sajnálkozó arccal Will.
 - Akkor legyen. - érkezik a lemondó válasz Merlin-től. - Kérlek titeket, hogy ne ilyedjetek meg. És ne ítéljetek el. Mindannyian - rápillant a bukott királyra és a segítőjére, majd korigál - azaz majdnem minannyian jól ismertek engem. De nem mindent tudtok rólam. Van egy titkom, amit nem sokan tudhatnak, csak a király és Will. És ő is csak azért, mert egyszer figyelmetlen voltam és ő meglátott. - mondja bocsánatkérő arccal. - De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy... varázsló vagyok. - jelenti ki böbbenetünkre. Hát erre nem számítottam. Hogy Merlin varázsló... ez... De így már értem a sokattudó összenézéseket Will-el.
 - Tényleg mindjárt felébrednek. - mondja figyelmeztetésképpen Will, mire Merlin elindul az első őr felé. Kezét az eszméletlen ember feje fölé helyezi, elmormog pár, számomra ismeretlen szót, mire megvillan a szeme, majd továbbáll és ugyan ezt megcsinálja a többi őrrel is. Amikor végez visszajön hozzánk:
 - Kész.
 - Rendben. Vigyük őket vissza a lovaikhoz, hogy azt higyjék csak elaludtak. - adja ki parancsként Will, mire a lovagok feleszmélve a döbbenetből elindulnak teljesíteni azt. Amikor visszaérnek, vezetőnk ránéz valamennyiünkre, majd megszólal:
 - Amit az előbb megtudtatok, azaz hogy Merlin az ami, titokban kell tartanotok. Nem mondhatjátok el senkinek - kéri könyörgő, mégis határozott tekintettel.
 - Én természetesen nem mondom el senkinek. - mosolygok Merlin-re.
 - Tőlem se tudja meg senki. - mondja Edward.
 - Mindig jó barátom voltál, sosem ártanék neked. - válaszol Liam is.
 - Meg sem tudom számolni hány sérülésemet gyógyítottad már be. Életem végéig hálás leszek érte. - jelenti ki Javadd.
 - Nekem is mindig segítettél, az a minimum, ha én is kiállok melletted. - mondja a mindig mosolygós James. Merlin hálásan pillant végig a lovagokon, majd mindenki tekintete Timothy-n és Hamish-en állapodik meg.
 - Ugye magukban is bízhatunk, hogy nem árulják el? - kérdezi félve Merlin.
 - Mivel Önök is segítenek nekünk, ez a legkevesebb. - mondja enyhe mosollyal Timothy, mire Hamish helyeslőn bólint.
 - Igazán köszönöm. - mondja hálásan a varázsló.
 - Viszont mostmár folytatnunk kéne az utunkat. Nem vesztegethetjük tovább az időt. - szól Will.
 - Arra felé kell elindulnunk. - mutat Merlin egy irányba, miközben az írást tanulmányozza. - 500 lépés keletre. Ott találnunk kell egy fát. Egy hatalmas és öreg fát.
Merlin-nel az élen neki is indultunk, legközelebb az említett helyen állunk meg, ahol valóban van egy elég idős fa.
 - Honnan tudjuk, hogy ez az, amelyiket keressük? - kérdezi Liam. Jogosan, mert hát azért csak egy erdőben állunk!
 - Igazából... nem tudom. - mondja szemlesütve Merlin.
 - Azért nézzünk szét. - javasolja Will, mire mindenki szétszéled. Én is elindulok és megnézem a közeli fákat, hátha valamelyiken van valamilyen... akármilyen jel, vagy valami.
 - Ez itt mi? - hallok meg egy eddig ismeretlen hangot. Nem másét, mint Hamish-ét, jövök rá, amint visszaérek az öreg fához, ami előtt ott áll az alacsony férfi Merlin társaságában és a fa törzsén tanulmányoznak... valamit.
 - Ez lesz az! - mondja mosolyogva az irányítónk. - Megvan! - szól kicsit hangosabban, mire a lovagok is visszajönnek. Ahogy közelebb lépek, hogy szemügyre vegyem a sikerünk kulcsát, a fán egy nem túl mély vésetet látok. A jel kacskaringós vonalakból áll. Ha jól vettem ki, pontosan háromból. Nem túl bonyolult, de nem is túl egyszerű.
 - Igazán szép. - mondom ki fennhangon is.
 - Igen. Ez a te jeled. - hallom meg a hátam mögül Merlin hangját.
 - Az enyém? - fordulok a beszélő felé kérdőn.
 - Úgy értem, hogy a tiéd is. Meg az előző lányé is. Ez az ilyen álomutazók jele. - mutat a vésett jelre.
 - Értem. - azta, van jelem! Nem tudom miért, de ettől most egy kicsit különlegesnek érzem magam...
 - És most merre tovább, Merlin? - kérdezi Will. Elég fáradtnak tűnik, ahogy mindenki. Hosszú nap ez a mai, és még bőven nincs vége.
Tovább indulunk a leírás szerint, és a fél délutánt végiggyalogoljuk, mire elérünk... dobpergést! Egy sziklafalhoz. Egy magas sziklafalhoz, amit futónövények borítanak szinte mindenhol a földtől a tetejéig.
 - És most merre? - kérdezem. - Kizárt, hogy én ezt megmásszam. - mutatok a 'szörnyetegre' előttünk.
 - Nem is kell. - mondja Merlin beletemetkezve a leírásba. - Elvileg - néz fel a lapokból - itt kell lennie egy barlangnak. - mutat a falra. - Valahol. - néz szét kicsit kétségbeesve. Na igen. Kicsit nehezíti a helyzetünket a sok lelógó növény és a rengeteg bokor, ami körülzárja...
 - Rendben. Mindenki keresse azt a jelet, amit a fán is láttunk. - adja ki a parancsot Will kimerülten.
Valamennyien 'megrohamozzuk' a falat, és a bokrokat félrehúzgálva keresünk valami támpontot, hogy hol lehet a bejárat. Én is neki indultam és láss csodát, pár percnyi keresgélés után magamat adva hátra esek egy gyökérben. Bravó, Rose! Ügyes vagy! Ráadásul egy bokorba!
 - Auuu! - adok hangot fájdalmamnak, és megpróbálok feltápászkodni. Amikoris rátenyerelek valami kőlapra és olyan hangot hallok, mintha valaki elhúzna egy hatalmas sziklát. 'Egyikünk sem ilyen erős.' gondolom homlokráncolva, majd állóhelyzetbe küzdöm magam egy felém nyúló segítő kéznek köszönhetően. Aki nem más, mint Will. A többiek mind egy... nyílás(?) előtt állnak a sziklafalnál.
 - Az meg hogy került oda? - kérdezem meglepődve.
 - Szerintem te nyitottad ki. - mosolyog rám segítőm. Hogy mi? Én? De hát én csak bezuhantam a bokorba és... Oh. Már értem. Elhajtom a bokor ágait, amelyikbe 'szerencsésen' belezuhantam, és meglátom, hogy igazából mire is támaszkodtam rá: egy kőlap, amire a jel van belevésve. Így már érthető.
 - Odabennt mindenki maradjon közel a másikhoz, és senki ne kalandozzon el. Eggyütt kell maradnunk, hisz nem tudhatjuk mi vár ránk. - figyelmeztet bennünket Will, majd elindulunk a barlangba...

(Az új szereplőket is megtalálhatjátok mostmár a 'Szereplők az álomvilágból' fülben is. Ha esetleg kérdésetek van a személyüket illetően, nyugodtan kérdezhettek, nem harapok :) )